Története

A történet 1897 őszén kezdődik. Buck, a jól megtermett, vastag bundájú négyéves kutya kényelmesen él a kaliforniai verőfényes Santa Clara-völgyben Miller bíróval és családjával. Bár nem elkényeztetett szobakutya, napjait úgy éli, mint egy elégedett arisztokrata. Egy nap Manuel, a bíró egyik segédkertésze elrabolja Buckot és eladja, hogy szerencsejátékban szerzett adósságát visszafizesse. Buckot Seattle-be szállítják. Útközben sem inni, sem enni nem adnak neki. A vasúti alkalmazottak ingerlését egyre növekvő dühvel fogadja. Amikor végre kiengedik a ketrecéből, Buck rátámad a vörös szvetteres férfira, aki válaszul kegyetlenül megbotozza. Buck egy életre megtanulja, „hogy nincs semmi esélye, ha az embernek fütykös van a kezében”. Buckot François and Perrault, a két francia-kanadai futárpostás veszi meg. Alaszkába viszik és betanítják szánhajtó kutyának. Buck megfigyeli a kutyafogat többi tagját és gyorsan rájön, hogyan kell túlélni a csontfagyasztóan hideg téli éjszakákat. Spitz, az alattomos vezérkutya hamarosan múlhatatlan gyűlöletet vált ki belőle és örökös vetélytársává válik. Spitz is megérzi Buckban a veszélyes ellenfelet, és egy alkalmat sem mulaszt el, hogy belekössön. Buck végül is egy ördögien heves összecsapásban leteríti Spitz-et, és az ádáz harcot addig meredten néző kutyafalka bezárja a gyűrűt Spitz körül és megölik. Buck ezután átveszi a vezérkutya szerepét.

Pár hét múlva, a kutyafogatot egy skót félvér veszi meg, aki postát szállít északra az aranyásóknak. A teher, amit a kutyák húznak iszonyúan nehéz, az út pedig hosszú és fáradságos. A robot kimeríti az egész falkát, de pihenésre nincs elég idő. Amint felérnek északra, már indulnak is vissza a külvilágnak címzett levelekkel. A kutyákat teljesen megviseli a megerőltető visszaút és teljesen elfáradva érnek be végállomásukra. Már nem képesek még egy ilyen utat megtenni. A hajtók egy friss kutyacsapatot toboroznak, Buck és társai pedig új tulajdonosokhoz kerülnek.

Hal, Charles, és Mercedes, az új tulajdonosok, a gyors meggazdagodás reményében indulnak északnak. Teljesen tapasztalatlanok a szánhajtásban és fogalmuk sincs arról, hogyan kell túlélni az alaszkai vadon viszontagságait. Ügyetlenül küszködnek a szánnal, és semmibe veszik a tapasztalt szomszédok figyelmeztető jótanácsát, hogy ne utazzanak a tavaszi olvadás idején. Először túletetik a kutyákat, azután, mikor az élelem fogytában van, nem adnak nekik eleget enni. Útjuk során betévednek John Thornton táborába. Thornton, aki tapasztalt aranyásó, azonnal észreveszi, hogy a kutyák milyen rossz állapotban vannak a tulajdonosok hozzá nem értő bánásmódja miatt. Thornton figyelmezteti a triót, hogy veszélyes ilyenkor átkelni a folyón, de a hármas csökönyösen csak a saját feje után megy és kényszerítik a kutyákat az indulásra. A kiéhezett, végsőkig kimerült Bucknak rossz előérzete van és nem hajlandó megmozdulni Hal kemény ütlegeinek zápora alatt sem. Thornton mélyen felháborodik a kegyetlen és esztelen bánásmódon. Egyben felkelti figyelmét a kutya. Elvágja Buck szíjait, jelezve a tulajdonosoknak, hogy megtartja a kutyát. Egy rövid szóváltás után, a csapat elindul Buck nélkül, hogy átkeljen a folyón. De ahogy Thornton megjósolta, az olvadó, gyenge jégréteg beszakad alattuk és a szán kutyástul, emberestül eltűnik a mélyben.

Thornton gondos ápolására Buck visszanyeri egészségét és rajongó, szenvedélyes szeretet lángol fel benne új gazdája iránt. Megmenti Thornton életét, amikor az a folyóba esik. Egyik aranykereső útjuk során, egy ember fogadást tesz, hogy Buck nem bír elhúzni egy befagyott, ezer fontos szánt. Buck megnyeri a fogadást és ezzel olyan összeghez juttatja Thorntont és két társát, hogy tovább folytathatják aranykereső útjukat. Buck eközben lassan felfedezi a környező vadont és megismerkedik egy ott élő farkassal. Egy este, amint visszatér vadászatából, érzi, hogy valami baj történt. Szeretett gazdáját és a tábor minden lakóját egy csapat Yeehat indián lemészárolta és éppen táncukat járják a kunyhó romjai körül. Buck féktelen dühvel rájukront, többüket megöli, az indiánok fejvesztve menekülnek. Buck egy darabig üldözi őket, majd visszatér az elpusztult tábor helyére és mérhetetlen űrt érez. Tudja, hogy régi élete a múlté. A farkasok és ősi ösztönének hívását követve visszatér a vadonba, de nyaranta mindig meglátogatja ezt a tisztást, amit senki sem ismer. „Rothadó szarvasbőr zacskók hevernek itt, s egy sárga erecske folyik belőlük, beszivárog a magas füvek és indák alá, amelyek elrejti sárgaságát a nap elől; s a hatalmas farkas itt üldögél egy darabig, majd hosszasan és panaszosan felvonít egyszer, mielőtt eltávozna.”

Forrás: Wikipedia.hu